jan
21

A következő bejegyzést Sarkadi Károly, profi masszőr vetette papírra képernyőre, aki a fogyókúra verseny győztesét is egy isteni masszázzsal fogja elkényeztetni. Őt kértem meg, hogy kicsit mutatkozzon be, és mutassa be a fő profilját adó masszázsformát: a cellulitisz masszázst.

Titkos recept az oldal alján!

Sarkadi Károly vagyok, 38 éves, 20 éve kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a csodálatos gyógymóddal, ugyanis a hosszú versenyzői pályafutásom alatt ingen sokat masszíroztak. A masszázs tanulmányaimat 2000-ben fejeztem be, és azóta folytatom ezt a csodálatos hivatást.


A cellulitiszről:


A cellulitisz vagy narancsbőrként ismert horpadásos bőrrendellenesség a zsírsejtek megkeményedését jelenti. Ez olyan kollagén rostokból álló zsákocskák csoportja, melyek a zsírsejtek körül alakulnak ki és az izomrostok közé ékelődnek be, folyadékot és mérgező anyagokat zárva magukba.

Főként a hason, csípőn, fenéktájon és a combokon alakul ki, és nem kizárólag a kövérség velejárója.

Keletkezésének több oka is lehet, adódhat a helytelen étrendből, ami hozzájárulhat a mérgező anyagok és a zsírsejtek felhalmozódásához; másrészt pedig a vérkeringés elégtelen működéséből, ami mozgáshiány következménye lehet.

Miért hatásos ez ellen a masszázs?

A masszázs javítja a keringést, beleértve a nyirokkeringést és a szövetek frissítését is, és ezt a hatást a felhasznált speciális krém vagy olaj tovább fokozza. A várt eredmény csak hosszas és rendszeres masszázzsal érhető el.

Egy recept otthoni felhasználásra:

Ajánlanék egy teakeveréket a narancsbőr elleni küzdelemhez. Narancsbőrtől függetlenül minden tavasszal szüksége lenne szervezetednek egy alapos méregtelenítésre. Ez a teakeverék azonban nem helyettesíti a rendszeres cellulit messzázst!!!

Alapanyagok:
Gyermekláncfűgyökér, kamilla, nyírfalevél, édesköménymag, csipkebogyó, hibiszkusz, bormenta, citromfű, aranyvesszőfű

Elkészítése:
A fenti hozzávalókat 1:1 arányban keverd össze, és tedd egy nagy, lezárt üvegbe. Reggelente két púpos teáskanálnyit két és fél deci forró vízzel forrázz le, majd hagyd tíz percig állni. A tíz perc letelte után szűrd le, és már ihatod is. Előnye, hogy nem kell az étkezéssel órákat várnod, bármikor ehetsz előtte és utána, hiszen hatását a táplálék felszívódásának ideje nem befolyásolja.
 
Ez a teakeverék vértisztító hatású, serkenti a vérkeringést. Bőrt, kötőszövetet mélyről frissíti fel és regenerálja. Hatását természetesen fokozhatod napi fél óra sporttal, akár gyors sétával, akár biciklivel, akár egy kis esti kocogással.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csodano.blog.hu/api/trackback/id/tr841690763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.