jan
18

FONTOS! 

Szerdáig (2009. 01. 20) lehet csatlakozni mostani fogyiversenyhez a nyereményért: egy fantasztikus kényeztető masszázsért egy profi maszőrtől.

Méghozzá úgy, ha ennek a bejegyzésnek a végén megadod a jelenlegi súlyodat, méreteidet!

Ha pedig már jelentkeztél, most írd meg nekünk az első eredményeid!

Az én eredményeim egy hét alatt:

Súly: 69 kg
Új: 68,5 (-0,5 kg)
Mellbőség: 102 cm
Új: 102 cm
Derékbőség: 75 cm
Új: 75 cm
Csípő: 101 c
Új: 99 cm (-2 cm)

Értékelés: 

Alapvetően lenne okom elégedetlenkedni, mert az első héten fél kiló igen gyászos eredmény. Elvileg. Azért szerencsére nem olyan kilátástalan a helyzet, mert van oka a lassú haladásnak: 

Sikerült lebetegednem. Az az igazi megfázásos-levegőtnemkapós betegség boldogít. A mozgás szinte szóba se jöhet, mert álló helyzetben is alig kapok levegőt, az aerobiktól 3 perc után csak azt éreztem, hogy szomjazom az oxigént. Egész nap fekszem a melegben, a hasonlóan náthás nagyfiam mellett, és iszogatom a mézes teákat sorban.

Hát igen, ez nem éppen fogyókúra-barát. 

Mozgás: 

Azért, hogy ne punnyadjak el teljesen, tornáztam egy kicsit, amellyi ment. Volt minden nap egy kis felülés, egy kis guggolás, lábemelgetés, fekvőtámasz, és kitörések. Valószínűleg ennek köszönhető az a fél kiló, ami lement, még ha a centijeim nem is nagyon változtak. 

Étkezés:

A legtöbb változtatás az étrendemben történt, még ha úgy is vágtam bele ebbe a fogyókúrába, hogy se éhezni nem szeretnék, se kihagyni bizonyos ételtípusokat. 

Úgyhogy a következő étrendet alakítottam ki magamnak: 

Reggelire mindig eszek valami finomat. Mindenképpen tészta alapú ételt, egypéksütit, vagy kenyeret, mert szükségem van rá. Ha teljesen kizárnám az étrendemből, egy idő után annyira vágynék rá, hogy tuti este 11-kor gyengülne meg az akaratom, és befalnék egy csomót.

A többi étkezésnél a legfontosabb alapelv, hogy pici adagokat egyek, sokszor, és a lehető legegészségesebb, leginkább fogyókúrás alapanyagokból.

Veszélyfaktor:

Többnyire az okozza a legnagyobb gondot, hogy a szám kívánja a rágás élményét. Ezért pusztán hogy az élmény meglegyen,könnyen nekiesek a spejz polcainak.
Hogy most megelőzzem a váratlan éhségrohamokat, a következő taktikát vetettem be:

Sokat rágcsálok répát, almát, és iszok, iszok, iszok, és iszok.

Na nem Whiskeyt... :)))

Szépen is néznék ki... :P

Ásványvizet, teát, és gyümölcsleveket. De inkább ásványvizet. 

Eddig nagyjából bevált a módszer, bár így is volt, hogy már vetettem volna rá magam a hűtőre mert megszólalt a fejemben az "enni kell, enni kell" hang.

Sikertelenségek:

Egyik este filmeztünk a párommal, és bizony elcsábultam egy csipszre. A csípős íznek nem tudtam ellenállni. 

Néha még mennyiségben nem igazán érzem, hogy hol kell megállni, többször is megettem a "szokásos adagot". Bár nem vagyok nagyevő, és a szokásos adag alapvetően nem sok, de fogyni nem lehet mellette, maximum súlyt tartani.

Fogadalmak a jövő hétre:

Amint kapok levegőt, újrakezdem a mozgást.

Még több vizet iszok, leglább 3 literrel naponta. Ha ezt megittam, talán már nem is nagyon lesz bennem hely az ételnek. :)

Bevezetem új szabályként azt, hogy este 6 után nem eszek semmit. Mondjuk ahhoz, hogy ne mardosson egész este az éhség, ez azt jelenti, hogy este 6-kor mindig megiszok majdegy pohár tejet.

A napközbeni alapelvek maradnak. Egészséges dolgok, kis mennyiségek, sokszor. 

 És nektek hogy sikerült az első hét?

Milyen sikerélményeitek vannak, és mi az, ami a legnagyobb problémát okozza? 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csodano.blog.hu/api/trackback/id/tr231683819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2010.01.20. 08:16:46

Szia Zsú!

Megírtam a blogomban, bár nem ilyen kimerítően, mint Te.
fittmami.blog.hu/2010/01/18/a_nagy_fogyas_elso_het
Remélem, hogy már jobban vagy! Ebben a szürke, trutyis időben nem nehéz megfázni :(
A második hét biztos jobban fog menni!
Sok sikert, és gyors gyógyulást kívánok!

csinibébi 2010.01.21. 12:33:34

Remélem még nem maratam le semmiről, szeertnék masszázst nyerni, ésamúgy is fogyózom.

A súlyom most 65 kg, a többi adatomat nem tudom. De végül úgyis csak a kilók számítanak, nem?

Zsú - Csodanő.hu · http://csodano.hu 2010.01.21. 12:35:01

Igen, köszi, már sokkal jobban vagyok!

Köszi a bíztató szavakat, ebben reménykedem én is. Be is keményítek kicsit, még jobban odafigyelek arra, hogy mit és mennyit eszem.

Ja, és tegnap már ment rendesen az edzés, kapok levegőt, szóval innentől nincs megállás!

Plavka http://www.angoltanitas-forditas.hu · http://egjenazsir.blogspot.com 2010.01.30. 23:50:58

Sziasztok!
Főbb paramétereim: 93.1kg, mell 116->114
csípő:maradt 101, derék:116->114. Pedig ezen a héten példátlanul lusta voltam! Keveset mozogtam,és mindenféle olyat ettem, amit nem szabad egy fogyózónak. De erről a blogomban bővebben

dundolka 2010.02.02. 12:45:18

Hát magarázza meg valaki miért gyászos eredmény a -50 dkg:)?Teljesen rendben van, szerintem.Én 1200kcal diétával és rendszeres mozgással sem igazán tudok többet produkálni. És ha szabadna egy meggyegyzést tennem, az se mindeg yhonnan fogy az ember lánya. Most 89 kg vagyok, -41 kg után, lelkesen tudom értékelni a ogyással eltöltött időt. Vége az szh függésemnek, mozgok heti 5-7 alkalommal.És a Lényeg a fogyás 80% nálam zsirból történt. Egy hölgyel együtt fogyóztam. Ő 140 kg ról idult, most kérdeztem meg mennyi az izom tömege irta 21 % ék, és 100 kg. Nosnekem több mint a kétszerese.Úgy fogom fel eza biztositás hogy később ne kelljen megint fogyózni, egy kg izom 30-50-70 kcal-t igényel naponta, egy kg zsír pedig 3-7 kcal-t.Tehát ha nem magavakon akarom leélni az életem, mozgás:))))))))

Plavka http://www.angoltanitas-forditas.hu · http://egjenazsir.blogspot.com 2010.02.07. 20:58:17

Méreteim: csípő, mell, (ugyanannyi, mint a múlt héten) 114, derék 100, 1 cm-vel kisebb, a súlyomról nem tudok semmit, mert reggel elfelejtettem megmérni, és már megreggeliztem, mire eszembe jutott. Remélem, hogy holnap emlékezni fogok rá!

Az étkezésemet sikerült normalizálni, de szerintem még mindig sokat eszem, de legalább az édességet sikerült mellőznöm. A teljes kiőrlésű kenyér megsütésére végre rávettem magam, ami nem egy nagy kaland, de idáig lusta voltam. Pedig 2 kis szelet kenyér reggelire csodákat művel. Ellát energiával, és nem kívánod annyira a rosszabb fajta szénhidrátokat. Ha nagyon kell, ebédre is megehetsz egy szeletet. A receptet itt találtam: www.tutireceptek.hu/elesztomentes-kenyer-erdemes-kiprobalni

Mozgás: Még mindig Csodanő. Mostanában mindig öreg este van mire elkezdem, legalább 10 óra, de volt már 11 óra is, amikor belefogtam a tornába. De hát ez van, főleg ha végképp nincs hangulatom délelőtt a gyakorlatokat gyerekkel (18kg) a különböző testtájaimon végigcsinálni.

Plavka http://www.angoltanitas-forditas.hu · http://egjenazsir.blogspot.com 2010.02.08. 13:07:40

Gondoltam, hogy azért megbosszulja magát a lazaság. 94.7kg voltam a mai mázsáláson. Majd másfél kilóval több, mint a múlt héten...
süti beállítások módosítása